Nem hiszem, hogy van olyan ember a világon, aki nem szereti a macskákat. Hiszen mind egytől egyig imádni való, és szórakoztató lények, akiket öröm nézni. Ráadásul a macskák hű társak, megbízható barátok, és gyorsan családtaggá válnak az életünkben. Az is igaz, hogy legtöbbjük eléggé lusta, hiszen életük hetven százalékát alvással töltik, mégis szeretjük őket, különösen akkor, ha valami vicces csacsiságot csinálnak. A macskák szerelmesei nem foglalkoznak annyira a fajtával, akkor is imádják négylábú kedvencüket, ha nincs fent ezen a listán. A húszas lista –, amely állatorvosi klinikák, örökbefogadási-, nyilvántartási adatok és információk alapján készült – a 2023-as, legfrissebb eredményeket mutatja. Egyszer már írtam a TOP 10-ről ITT és ITT, ebben a sorozatban kicsit kibővítem az eddigi ismereteimet. 

Mai írásomban a húszból öt macskával fogunk megismerkedni, és így lesz az elkövetkező napokban, amíg a végére nem érünk.

A te macskád a legnépszerűbbek között van? 

TOP 20 legnépszerűbb macskafajta, 2. rész

6. Egzotikus rövidszőrű

Az egzotikus rövidszőrű macskafajta gyökerei az Egyesült Államokból erednek. Az 1950-es és 60-as években néhány, az amerikai rövidszőrű macskát tenyésztő elhatározta, hogy a fajta ezüst egyedeinek szőrszínét és szemszínét feljavítja. Ezt a tervüket a perzsával való keresztezéssel szerették volna megvalósítani. Ezzel egy időben azonban más, szintén amerikai rövidszőrűt tenyésztők a keresztezés ellen indítottak hadjáratot, mert úgy vélték, a fajta autentikus, tanyasi rövid szőrű, és nem kellene belekeverni perzsa vért. Az egzotikus rövidszőrűt a "lusta gazda perzsájaként" is emlegetik. Perzsa típusú, rövid szőrű cicáról van szó, amely perzsa és amerikai rövidszőrű macskák keresztezésével jött létre 1960-ban.

Nyugodt és gyengéd tulajdonságai ellenére azonban nem egy lusta macskafajta, mint a perzsa macskák általában. Rendkívül élvezi az emberek társaságát és szeret játszani. Kíváncsi és játékos természete a család kedvencévé teszi, más társállatokkal is jól megvan, szinte szavát sem hallani. Nem szereti, ha egyedül hagyják, nagyon ragaszkodó és hűséges.

Az egzotikus rövidszőrűek átlagos élettartama körülbelül 8-15 év.        

7. Abesszin

Az abesszin macska eredete bizonytalan, de az biztos, hogy egyike a legrégebben ismert macskafajtáknak. Az abesszin elnevezés félrevezető, mivel ez a macskafajta nem a régi Abesszíniából, azaz nem a mai Etiópiából származik. Az az állítás is téves, miszerint elődjei a fáraók Egyiptomában mélyen tisztelt állatok voltak. Az abesszin ugyanis teljesen más vidékről jött, mégpedig Délkelet-Ázsia dzsungeljeiből. Erre a modern géntechnika mutatott rá, hiszen a tabby gén mutációja, ami csak ennél a fajtánál fordul elő, egyáltalán nem található meg Egyiptomban és Kelet-Afrikában… Az Indiai-óceán partjainál, Szingapúr és Srí Lanka között élő vadmacskáknál szintén fellelhető ez a feltűnő mutáció és az ebből eredő színezet. További utalások is találhatók a 19. századi macskaábrázolásokban. Egy angol macskákról szóló folyóiratban megjelent egy cica, ami hasonlít a mai abesszinre, és ott "ázsiai macskaként" hivatkoztak rá. Feltehetőleg a feltűnő, vadas színű cicákat brit kereskedők vitték Délnyugat-Ázsiába és Afrikába. Ezeket a példányokat pedig az abesszin háborúból hazatérő brit katonák vitték magukkal Angliába, ahol önálló fajtát hoztak létre. Fajtaként Angliában 1882-ben ismerték el. Az első Nagy-Britanniába hozott abesszint Zulának hívták és Barrett-Lenard kapitány feleségének kedvence volt, még a fényképe is bekerült az újságokba 1874-ben. Az USA-ban először 1902-ben jelent meg, de hivatalosan csak 1986-ban ismerték el a fajtát. Az 1930-as években több kiváló példányt szállítottak az Egyesült Államokba, ezek képezik a mai tenyésztési programok alapját.

Míg a legtöbb macska szeret aludni és lustálkodni, az abesszin maximálisan éli az életét. Magas helyekre mászik, sokat ugrál, többet játszik, mint más macskafajok. Az abesszin macska intelligens, barátkozó természetű, de nem „ölmacska”. Szórakoztató, de ugyanakkor kihívásokkal teli háziállat a gazdik számára. Önálló jelleme van, aktív, érdeklődő, kíváncsi. Nagyszerű házimacska, tarthatjuk lakáson belül és kívül is. Halk, csengő hangja van, nem túl beszédes, nem nyávog feleslegesen. Kiváló társaság, ragaszkodó, mindig tudni akarja, mi történik a környezetében. Ha elhanyagolva érzi magát, különféle, számunkra idegesítő játékot eszel ki, hogy magára vonja a figyelmet. Általában túl sok levezetendő energiája van, éppen ezért szinte sosem ül az ölünkbe hosszú ideig, nagyon mozgékony.

Az abesszin macska átlagos élettartama 9-15 év. 

8. Tonkinéz macska

A tonkinéz egy házi macskafajta, amely egy burmai-sziámi keresztezéséből jött létre. Úgy tartják, hogy a tonkinézhez hasonló macskák a 19. század eleje óta fedezhetők fel Nyugaton. Az első, hivatalosan is elismert tonkinéz macska egy „Wong Mau” névre hallgató nőstény volt, ami egyébként egy másik macskafajta, a burma ősanyja is. Wong Mau-t Rangunban találták 1930-ban, onnan az Egyesült Államokba vitték, ahol dr. Joseph C. Thompson lett a tulajdonosa. Egy sziámi hím macskával pároztatták, így pedig kétféle színű kölykök születtek: sziámi és a ma tonkinézként ismert fajta. Később Wong Maut a tonkinéz külsejű fiával pároztatták, s ennek eredménye három különböző szín lett: sziámi, tonkinéz és egy sötétebb tónusú, amit ma burmaként ismerünk. Két, egymástól teljesen független tenyésztő kezdett el kísérletezgetni különböző tenyésztési programok során. A kanadai Margaret Conroy és az amerikai Jane Barletta: a sziámi és a burma fajták keresztezésével céljuk az volt, hogy a két szülőfajta jellegzetes megjelenésének és élénk személyiségének ideális kombinációját hozzák létre. Érdekes dolgot fedeztek fel. Abban az esetben, ha két burma macskát párosítottak, akkor abból burma kölykök születtek. Ha két sziámi macskát párosítottak, abból sziámi kölykök születtek. Ha viszont két tonkinéz macskát párosítottak, mint ahogy ez történt Wong Mau és a fia esetében, akkor a kölykök tonkinéz, burma, vagy sziámi fajtájúak lettek.

A tonkinéz fajtát a Kanadai Macska Szövetség, vagyis a C.C.A. 1965-ben bejegyezte, viszont az amerikai macskaszövetségek csak az 1970-es években ismerték el. De vannak országok, ahol még mindig nem ismerik el ezt a fajt.

A legismertebb fajta a rövidszőrű tonkinéz, de létezik egy középszőrű (néha tibetinek is nevezett) fajta, amely Európában, főleg Hollandiában, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Franciaországban népszerű.

A fajta tagjai szüleiktől örökölték az élénk, játékos személyiségjegyeket. Mindkét szülőfajtához hasonlóan a tonkinéz is intelligens, aktív, hangos és általában emberközpontú macska, érdeklődik minden iránt, ami körülötte történik; ez azonban azt is jelenti, hogy gyorsan unatkozni kezd, és magányosnak érzi magát, ha nem kap kellő figyelmet. Követi a gazdit a házban, és részt vesz a családi tevékenységekben, egyszerűen a válladra ül, hogy ne hagyd ki az eseményekből. Hangja a burmaihoz hasonló, kitartóan nyávog, de lágyabb hangot ad ki, mint a sziámi. Kíváncsi és intelligens, sok mindenre megtanítható.

A tonkinéz macska átlagos élettartama 15-18 év. 

9. Orosz kék macska

Az orosz kék az egyik legrégebb óta ismert macskafajta. Neve bundájának különleges színéből származik, amit hivatalosan kéknek nevezünk. Valószínűleg az oroszországi Arhangelszkből származik. Ezért is nevezik néha arhangelszki kéknek. Források szerint az 1800-as években rövid szőrű, karcsú, kékes színű macskák tűntek fel a kikötővárosban. Az 1860-as években a tengerészek egy párat magukkal vittek Nagy-Britanniába és Észak-Európába, ahol kiállították őket, „arhangelszki macska” néven. Az első orosz kék tulajdonosa egy angol hölgy, Mrs. C. Carew Cox volt.

A századforduló táján az orosz kéket nem tekintették külön fajtának. Főleg Skandináviában kezdték el tenyészteni őket a második világháború után. A rövid szőrű kék macskákat többé-kevésbé egymással pároztatták. Ebben az időszakban ezt a fajtát nem igazán ismerték el fajtatisztaként, csak 1921-ben különítettek el Nagy-Britanniában a külföldi fajtáknak egy külön osztályt, és az orosz rövidszőrű típus tenyésztése ekkor indult be hivatalosan. Abban az időben a fajta neve még nem a mai volt, mert az orosz forradalom miatt az Oroszországgal kapcsolatos dolgok nem igazán voltak népszerűek Angliában. 1939-ig a fajtát „kék külföldi” néven ismerték Angliában, utalva ezzel arra, hogy külföldi, de nem orientális.

A háború után olyan kevés fajta sajátos orosz kék maradt, hogy felmerült a beltenyésztés problémája, és a tenyésztők rákényszerültek, hogy más fajtáktól „kölcsönözzenek” géneket. Ez idő alatt főként sziámikkal keresztezték őket. A sziámi segített kiszélesíteni a génállományt, és életerősebbé is tette a fajtát, ám nem kívánt színmintát – point – is hozott, ami a mai napig komoly fejtörést okoz a tenyésztőknek, hiszen a pointok recesszív öröklöttsége miatt még ma is felbukkannak. A sziámi faktor hatására az orosz kék karcsúbb és még elegánsabb lett, mint eredetileg volt, mígnem az 1960-as években megalakult egy tenyésztői kör, amely arra volt hivatott, hogy megpróbálja visszavezetni a fajtát a „régi” orosz típushoz. Ezt sikeresen meg is valósították.

A fajtának hűséges, ha nem is nagy rajongótábora van, akik komolyan elkötelezik magukat a fajta fennmaradásáért, és ahol még lehet, tökéletesítéséért. Kis számban, de ma már tenyésztenek orosz fehéreket és orosz feketéket is.

Az orosz kék nyugodt, intelligens és kíváncsi macskafajta. Kiegyensúlyozott, barátságos, de az idegenekkel szemben félénk, távolságtartó, sokszor hosszú időbe telik elnyerni a bizalmát. A tipikus orosz kék úgy reagál az idegenekre, hogy elsétál, és bizonyos távolságból kezdi szemlélni – ezt a viselkedést nem szabad összetéveszteni a félelemmel –, és ő dönti el, mikor érkezett el az ismerkedés ideje. Az orosz kék macska nem barátkozik akárkivel, nem mászik akárki ölébe – ez az előjog csak a gazdát illeti meg. A gazdája pedig különösen ezen tulajdonságáért szereti. Nagyon ragaszkodik eltartójához, például az ölébe ül, rendszerint egy emberhez kötődik erőteljesebben. Nyugodt, kiegyensúlyozott, hűséges, csendes, érzékeny és szeretetteljes macska. Szeret gazdájával aludni. Önálló és óvatos, domináns személyiség, nem tűri a korlátokat. Élénk, erős, játékos jószág, mégis a nyugodt környezetet kedveli, nem szereti a zajt és a jövés-menést. Jól kijön más háziállatokkal, nem ellenséges velük. A fajta viszont kevésbé ajánlott zajos környezetben, ahol esetleg kisgyerek van, mivel szereti a békét és a csendet.

Az orosz kék macska élettartama 15-20 év, maximum 25. 

10. Bengáli macska

1963-ban egy Jean Sugden nevű macskatenyésztő nőstény leopárdmacskát vásárolt egy állatkereskedésben. Sugden – miután hazavitte az állatot – úgy látta, hogy a foltos macska rendkívül magányos a ketrecében, ezért egy hím házimacskát vett hozzá, hogy ne legyen egyedül. Arra azonban nem számított, hogy a két macska kihasználja a lehetőséget, és szaporodni fognak. Állítólag az első példány e két faj véletlen párosodásából született.

A történet egy másik változata szerint Sugden szándékosan egy leopárdnak tűnő házimacskát próbált tenyészteni abból a célból, hogy rávegye a nőket, hogy ne hordjanak leopárdbőr kabátot. A leopárdmacska egy alom kiscicát hozott a világra, de csak egy nőstény maradt életben, később még két kiscicának adott életet.

Azonban nem sokkal ezután Jean Sugden férje meghalt, így a nő leállt a macskatenyésztéssel, leopárdmacskáját elajándékozta. Az 1970-es években újra férjhez ment és vezetéknevét Mill-re változtatta (a férje után), majd úgy döntött, újra nekiáll a tenyésztésnek. Célja az volt, hogy egy vadmacska külsejű, de házimacska-természetű fajtát hozzanak létre.

De ebben az időben már nagyon nehéz volt leopárdmacskákat vásárolni. Így kénytelen volt a genetikus, Dr. Willard Centerwall segítségét elfogadni, aki nőstény hibrideket biztosított kísérlete számára. A doktor ugyanis a macskaleukémia gyógyítási módját kutatta, és ehhez használta a hibrideket. Azért a nőstényt adta oda Mill-nek, mert a hím hibridek kevésbé termékenyek. Mill egy rövid szőrű, barna foltos mentőcirmossal párosította az egyiket, és egy narancssárga, sötétbarna rozettafoltokkal rendelkező rövid szőrűvel a másikat, ezt egyébként az újdelhi állatkert adta neki. Az egyedülálló macskák a leopárdmacska elnevezést kapták, és csak később változtatták a nevet bengáli macskára. A fajta végleges kialakítása során más fajtákat is bevontak a tenyésztésbe, így a mai bengáli macskák ereiben brit, abesszin és sziámi vér is folyik.

Annak ellenére, hogy a bengáli vadmacska külsőleg úgy néz ki, mint egy tipikus macskafajta, a természete jelentősen különbözik tőle. A mai bengáli macskák többsége barátságos, kiváló lakótárs. Nagyon kíváncsi, szelíd, ragaszkodó, bár egyáltalán nem "ölmacska". Néha akaratos, saját akaratát érvényesíti, kissé önfejű, de türelmes. Játékos, szó szerint kutyatermészetű. Szereti a játékokat a kutyákhoz hasonlóan apportírozni és visszahozni. Imád felmászni a bútorokra, felugrani a magas felületekre, és fürdőkádban, vagy mosdókagylóban pancsolni. Pórázhoz jól hozzászoktatható, intelligens fajta. Sokat nyávogó, hangos és beszédes. Hosszú szőrű változata nincs. Ha engedelmes, szófogadó kiscicát keresel, a bengáli macska nem neked való. De ha energikus ember vagy, aki olyan macskát szeretne, amely lépést tud tartani a nagy intenzitású életmódoddal, akkor ez lehet a tökéletes fajta.

A bengáli macska átlagos élettartama 12-16 év. 

Forrás:         

galmaru.com

freeaddon.com

wikipedia      

Képek: pixabay, freeaddon.com

tonkinéz macska fotó: Anna-av, Bigstock